Panzer

A II. világháborús német páncélos program

2024. április 03. - Panzerkampf

A hitleri Németország kb ugyanabban az évben kezdte meg harckocsijai komolyabb fejlesztését mint a Szovjetunió, vagyis 1934-ben: ekkor indult meg ugyanis mind a Panzer I, mind pedig a legendás T-34 konstruktörizálása (bár az utóbbi esetében 1936-ra tolódott a konkrét tervezési munkálatok megkezdése [azért a 34-es szám megmaradt a típus nevében]). Kulcsfigurának bizonyult a folyamatban német részről Heinz Guderian tábornok, aki elérte Hitlernél, hogy a Wehrmacht egyik fő fejlesztési iránya a a páncélosok innovációja legyen. Ennek jegyében jelent meg 1936-ban az első 50 mm-es löveggel rendelkező harckocsi a Panzer III. melyről előző posztunkban Írtunk, majd 1937-ben a Panzer IV. a Krupp-művek készítésében. A Panzer IV 10 altípusa már 75 mm-es harckocsiágyút kapott. A legnagyobb darabszámban gyártott "H" altípus 25 tonnát nyomott, frontpáncélzata 80 mm, a lövegpajzs pedig 50 mm vastag páncélzatot kapott.

konigtiger.jpg

Egy Tiger II (Panzer VI. Ausf. B. Königstiger) a német páncélos-program egyik legfejlettebb produktuma. A kép forrása: tanksbd.ru

A német harckocsigyártás és páncélos-program 1941-től kapott hatalmas lökést, amikor a Wehrmacht lerohanta a Szovjetuniót (Barbarossa-hadművelet) és ott komoly kihívásokkal került szembe. Ilyen kihívás volt a T-34-es szovjet harckocsik legyőzése és a hatalmas távolságok leküzdése. Megindult tehát a komolyabb német harckocsi-típusok fejlesztése, így megjelentek a Panzer V és Panzer VI. harckocsik, melyek a Párduc és Tigris neveket kapták. Ezekről a későbbiekben tervezünk saját posztot megjelentetni, részletesebb bemutatásokkal.

pancelosok_tablazat.jpg

A táblázat forrása: haboruk.blog.hu

A harckocsikkal párhuzamosan indult meg az azokat kisegítő önjáró- és rohamlövegek fejlesztése illetve a páncélvadászok innovációja. Az önjáró lövegek a tüzérséghez tartoztak és nem rendelkeztek 360 fokban körbefordítható toronnyal és a menet közbeni tüzelés képességével. Ugyanez érvényes a páncélvadászokra és a roham-lövegekre is, annyi különbséggel hogy ezek egy része egy-egy adott harckocsi alvázra szerelten készült el, mint a Jagdpantehr és Jagdtiger vagy a Sturmtiger (a Párduc és Tigris tankokból kialakítva).

A német és szovjet harckocsi-program mindvégig egymással vetélkedve valósult meg: ahányszor a frontra került egy új német vagy orosz típus, rögtön jött a válasz a másik oldalon, egy hasonló színtű fejlesztéssel. Az itt következő táblázatban ez követhető nyomon, vagyis minden német fejlesztésnek megfeleltetett szovjet fejlesztés:

nemet_szu_harckocsik_tablazat.jpg

Az itt következőkben a legfontosabb (legjelentősebb darabszámban gyártott) német harckocsik, önjáró lövegek, rohamlövegek és páncélvadászok kerülnek felsorolásra. Nézzük ezeket sorban:

  • Panzer I és II.
  • Panzer III. (12 altípussal)
  • Panzer IV. (10 altípussal)
  • Panzer V. Párduc (Panther)
  • Panzer VI. Tigris I.- II. (Tiger)
  • Panzerjager I – Pz I –ből kialakítva
  • Sturmpanzer I Bison – PZ I-ből kialakítva
  • Sturmpanzer Grille - Pz 38(t) alvázán
  • Sturmpanzer II Wespe – Pz II -ből
  • Panzerjäger Marder I-II-III (Pz II és III illetve Pz35 (t), Pz38 (t) alvázakon
  • Jagdpanzer 38(t) Hetzer - Pz 38(t)
  • Aufklarungspanzer
  • Geschützwagen 39H(f) Pak40(SF) - Char Légere H38-ból
  • Geschützwagen R35(f) - Char Légere R35-ből
  • Geschützwagen S35(f) - Char de Chevaliére (Somua) S35-ből
  • Pz M15/42 738(i) - Carro Armato M15/42-ből
  • Panzerjäger Pz II 748(e) – Matildából
  • Sturmpanzer IV Hummel – Pz IV -ből
  • Sturmpanzer IV Bummbar – Pz IV -ből
  • Sturmpanzer IV StuH – Pz IV -ből
  • Sturmgeschütz StuG III - Panzerkampfwagen III-ból
  • Jagdpanzer (Panzerjäger) IV, Jagdpanzer IV/48 - Pz IV-ből, Jagdpanzer IV/70 (ausf A és V) - Pz IV-ből
  • Jagdpanzer IV Hornisse (Nashorn) - Pz IV-ből
  • StuG IV - Pz IV-ből
  • Panzerjäger 10,5 Dickermax - Pz IV-ből
  • Panzerjäger 12,8 Selbstfahrlafette (Stubborn/Sturer Emil) - Vk3001 prototípusból
  • Sturmgesütz (Stug) III - IV.
  • Sturmgeschütz StuG V – Párducból
  • Sturmpanzer Bär – Pz IV –ből, Skoda löveggel
  • VK 4501 (P) Ferdinand, VK 4501 (P) Elephant - Tigrisből
  • Jagdpanther - Párducból
  • Sturmpanzer VI Sturmtiger - Tigrisből
  • Jagdtiger - Jagdpanzer VI - Tigrisből

Most ennyi fért bele, de a továbbiakban tervezzük, hogy más második világháborús harckocsikat, páncél-vadászokat, önjáró lövegeket és roham-lövegeket is bemutatunk, mindig archív felvételekkel, rövid magyarázatokkal és történelmi kitekintésekkel kiegészítve posztjainkat. Várhatóak nem csak német, hanem orosz, angol és amerikai páncélosok is. Köszönjük, hogy elolvastad posztunkat!

panzer_alsolec.jpg

 

A Panzer III harckocsi

A II. világháború kirobbanásakor, vagyis 1939 szeptember elsején a német harckocsi-állomány döntő többsége (80-90 százaléka) még mindig a Panzer I és II. színvonalú páncélosokból állt. Bár a legelső komolyabb tűzerővel rendelkező tankok, a Panzer III -as harckocsik első darabjai már 1936-ban legördültek a németországi gyártósorokról, az 1939-es és 1940-es hadműveletekben még nem vettek részt nagyobb számban. A Panzer III-ból 1936-1940 között csak 1309 db készült el, később viszont folyamatosan nőtt a gyártási volumen: 1941-ben már 2213 db-ot, 1942-ben 2958 db-ot, 1943/44-ben pedig a háború csúcspontján 8131 db-ot készítettek el a német fegyvergyárak. Végül a háború alatt összesen 15 747 db Panzer III. harckocsi lett legyártva, amivel ez a típus lett a leggyakoribb a német fegyveres erőknél (A Panzer IV, kétezer darabbal maradt le mögötte). [Adatok forrása: Stephen Zaloga hadtörténész könyve]

A Panzer III-ból összesen 12 altípus készült, a legnagyobb darabszámot (2616 db -ot) a "J" változat érte el, 50 mm-es ágyúval és 21 tonnás tömeggel. Az elsődleges fegyverzetüket tekintve az első típusok még 37 milliméteres KwK L/45 lövegekkel készültek, később jelentek meg az 50 mm-es harckocsi-ágyúk (Az N típusnál használtak 75 mm-es harckocsiágyút is, ám ennek átütőereje még gyengébb volt a hagyományos 50 mm-es változatnál.) A Panzer III. páncélzata a leggyengébb részeken 14, a legerősebb felületeken 50 mm körül volt (de néhol elérte a 80-90 mm-t is).

A Wehrmacht (a II. világháborús, hitleri német hadsereg) a Panzer III. harckocsik tömegtermelésével kezdte meg igazi páncélos-programjának megvalósítását, melyet igazából Heinz Guderain tábornoknak köszönhettek a németek. Ő volt a Führer környezetében az első olyan magas rangú tiszt, aki felismerte a harckocsi fegyvernemben rejlő lehetőségeket és képes is volt meggyőzni Hitlert arról, hogy áldozzon erőforrásokat a német páncélos-programra. Ez nem csupán a technikai fejlesztéseket jelentette, hanem egy új típusú stratégia és harcmodor kialakítását is, melyben a harckocsik önálló erőként, gyors előretörésekben kerülnek bevetésre (a légierő támogatásával). Ennek eredménye a Nyugat-Európa 1940-es lerohanását célzó Fall Gelb és a Blitzkrieg mellyel a németek másfél hónap alatt szerzik meg Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot és Franciaországot.

panzer_3.jpg

Panzer III. G típus. Forrás: LINK

panzer3.jpg

Panzer III a keleti fronton. Forrás: LINK

panzer3_h.jpg

Panzer III. "H" változat. Forrás: LINK

Most ennyi fért bele, de a továbbiakban tervezzük, hogy más második világháborús harckocsikat, páncél-vadászokat, önjáró lövegeket és roham-lövegeket is bemutatunk, mindig archív felvételekkel, rövid magyarázatokkal és történelmi kitekintésekkel kiegészítve posztjainkat. Várhatóak nem csak német, hanem orosz, angol és amerikai páncélosok is. Köszönjük, hogy elolvastad posztunkat!

***

panzer_alsolec.jpg

Üdvözlünk a Panzerkampf blogon!

Elsősorban a II. világháborús harckocsikkal, önjáró lövegekkel és páncél-vadászokkal tervezünk foglalkozni blogunkon, mégpedig a német, szovjet és szövetséges (angol, amerikai) tankokat véve górcső alá.

Nem titkolt kedvenceik a német páncélosok vagy nagymacskák a Tiger I és Tiger II, a Panther (Panzer V.), a Panzerek egyéb típusai (I-től IV-ig) illetve a legjobb páncélvadászok (pl Jagdtiger, Jagdpanther, Ferdinand), a legjobb önjáró lövegek (pl Stumgeschütz III - IV) és végül a különleges rohamlövegek (pl Sturmpanther és Sturmtiger).

Persze szeretnénk majd szót ejteni a II. világháború legjobb szovjet páncélosairól is, mint a T34/85, az IS-2, KV-2, illetve a egyéb orosz páncélosokról (pl SZU-100, SZU-122, SZU-152). Végül tervezzük azt is, hogy az angol-amerikai harckocsik is említésre kerülnek, mint az M4 Sherman és a Sherman Firefly.

Ha keresnél bennünket, email címünk: panzerkmp@gmail.com

panzer_logo.jpg

süti beállítások módosítása